Spellbound I am

Fandom: MCU

Párosítás: Thorki
Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: káromkodás, egy kis testiség, illetve kicsit spoileresen, de interszex Loki

Tartalom: A Thor: Ragnarök végi I'm here jelenet szabad utángondolása. Nem mondanám, hogy fix fic, mert nem az (vagy hát interpretáció kérdése), mindenesetre az AO3-as csodák után mindenképp meg akartam írni a saját verziómat is. Nem azért, mert egyik sem tetszett, csak kikívánkozott belőlem.
Megjegyzés: spoileres lesz egy kicsit. Mindenesetre az, hogy Loki interszex, elsőre kicsit fura dolognak tűnhet, de az északi mitológiában a kánon szerint szült is. AO3-on rengeteg interszex Loki ficet olvastam, és valahogy nekem már annyira evidens lett ez, hogy eszembe sem jutott a fic írása közben, hogy magyarul még nem nagyon találkoztam ilyen ficcel. (Vagy csak én vagyok béna.) Azért remélem, tetszeni fog, akár újdonság, akár nem :) 

- Ha itt lennél, talán meg is ölelnélek.

Loki elmosolyodott, ahogy lazán elkapta tenyerével a tárgyat.

- Itt vagyok.

Testvére arcán finoman megrándultak a ráncok, ahogy ajkai lassan felfelé íveltek. Loki azt érezte, szeretne megint kígyóvá változni. Vagy akár lazaccá. Sok évszázaddal korábban, gyermekkorukban rengetegszer előfordult, hogy Frigga vagy Thor csínytevésen kapták a legfiatalabb asgardi herceget – Loki pedig (hogy el ne kapják), lazaccá változva igyekezett elkerülni a büntetést. Egyszer azonban Thor rajtakapta őt átváltozás közben, és Loki hiába úszott gyorsabban mint bármelyik hal a vízben, nem tudott elmenekülni. Bátyja az erős és fürge kezével hamar kikapta őt a vízből, de ahelyett hogy mérges lett volna, csak nevetett. Az ostoba midgardi népség pedig ennek az eseménynek tulajdonította, hogy a lazac farka olyan vékony.

Lokinak ezzel ellenben sosem fájt Thor érintése. Akkor sem, amikor gyerekként egymással harcoltak játékból és akkor sem, amikor később a játékból valóság lett. Abnormálisan jól tűrte a fájdalmat, talán ezért is provokálta ki olyan sokszor.

Az sokkal jobban fájt, amikor a bátyja így nézett rá, mint most.

- Öcsém... – Thor egy lépést tett előre, de aztán megtorpant. Loki látta, mennyire örül neki, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy túlélte Asgard elpusztulását. Minden bizonnyal iszonyatos bűntudat emésztette, hiszen az ő ötlete volt, hogy Loki felámassza Surturt, és ezzel előidézze a világuk megsemmisülését. Nem tudhatta, hogy öccse túléli. Nem is remélte. Nyilván arra számított, hogy Loki megint csak csúfot űz belőle, és hamarosan el fog tűnni; hiszen az vallana rá. Ő volt mindig is a megzabolázhatatlan, a makacs, a trükkök mestere. A csínytevések istene. Loki szerette, ha így hívták, mert úgy gondolta, ez hízelgő az éles eszére nézve.

Ez alkalommal viszont nem örült kétes hírnevének. Thor érzékelhetően távolságot tartott tőle, talán még mindig kicsit kételkedve abban, hogy Loki valóságos és tapintható. A fiatalabb nem akart megszólalni - esetleg maga is attól félt, hogy elkomolytalankodná a szituációt -, így ehelyett továbbra is némán tartotta a szemkontaktust a bátyjával, remélve, hogy az közelebb jön. Loki megengedett magának egy nagy, mélyről jövő sóhajt, aztán már csak azt vette észre, hogy Thor ott áll közvetlenül előtte, alig pár lépésnyire. Ha kinyújtja a kezét, súrolta volna testvére karját.
Thor még egy utolsó, beleegyező pillantást, arckifejezést (bármit) keresett, Loki azonban meg sem mozdult. Az idősebb így is túl sok szeretettel, túl sok ragaszkodással bámult le rá, és egyetlen megmaradt szemében tisztán kivehető volt, hogy mennyire hiányzott neki a testvére. Loki rosszul volt ettől, és inkább elnézett a másik válla mögé, a semmibe.

A következő pillanatban mégis azt érezte, hogy bátyja karjai átfogják őt, és egészen szorosan maguk felé húzzák. Thor mellkasa meleg volt és szilárd, kényelmesebb bárminél, aminek Loki valaha is nekidőlt; ennek ellenére a fiú nem viszonozta az ölelést egy darabig. Csak hagyta, hogy Thor maga mellett tartsa, hagyta, hogy testvére olyan közel legyen hozzá, hogy kellemesen bizsergető leheletét szinte a nyakában érezze. Loki vére pezsegni kezdett, és nem áltatta magát azzal, hogy testvére nem érzi még a ruhán keresztül is, hogy milyen eszeveszett tempóban kalimpál a szíve; ennek ellenére nem érdekelte a dolog. Már nem. Amikor az asgardi cellájában raboskodott, csapzottan és félig őrülten, azt gondolta, ott fog megrohadni – ehhez képest már az is hatalmas szerencse volt, hogy kijutott. Ugyan mit veszíthet ezek után?

Loki felemelte elcsüggedt, eddig jórészt merev kezét, és átkarolta vele a bátyja oldalát. Az ölelése határozott volt, bár ujjaival talán kissé túlságosan is kapaszkodott a másik ruhájába. Thor hosszú ideig nem mozdult meg; némán összeölelkezve álltak tehát percekig. Loki tudta, hogy a másik férfinak ez az ölelés egészen mást jelent, mint neki. Természetesen rég megtévelyedett, szeretett testvérét fogadja vele vissza, és bizalma törékeny darabjait igyekszik újra összeilleszteni. A csínyek mestere nem gondolt ilyesmikre; valójában semmire sem gondolt. Abban a pillanatban, ahogy Thor hozzáért, Loki kiüresedett, és úgy érezte, képtelen bármi másra is összepontosítani az ő illatán kívül. Bár a férfi hosszú haja már a múlté volt (ezt nagyon sajnálta), így legalább láthatóvá vált csupasz, kívánatos nyaka. Loki őrjöngött belül, de próbált megálljt parancsolni magának. Kezdetnek úgy gondolta, elég lesz, ha az ujjaival finoman körözni kezd bátyja hátán, mintha csak ártatlanul simogatná őt. Testvéri gesztus, nincs benne semmi rendkívüli. Mivel Thor több másodperc után sem adta rosszallását, a fiatalabb valamivel lentebb csúsztatta a tenyerét, és azok a férfi oldalán kötöttek ki. A páncélszerű ruházat sajnos túl vastag volt, de ez nem akadályozta meg Lokit abban, hogy egy apró sóhaj kíséretében simogatni ne kezdje a másikat.

Ennek már volt egy kis hatása. Az idősebb férfi nyelt egyet, és a légzése érezhetően szaporább lett – hogy azért, mert élvezi a dolgot, vagy más miatt, azt Loki egyelőre nem tudta megmondani. Nem is érdekelte. Egyedül az volt a lényeg, hogy Thor nem tolja el magától, nem undorodik az érintésétől, nem undorodik tőle - csak ez számított, csak ez. Loki szíve a torkában dobogott, de lassan lehajolt Thor nyakhajlatához, és mélyen belélegezte a férfi illatát. Férfias volt, kemény, és részegítő. Túlságosan részegítő. Loki a következő pillanatban már nem tudta visszafogni ösztöneit: ajkaival apró csókokat nyomott a puha, vékony bőrre, egyre lentebb és lentebb haladva Thor nyakán.
A bátyja torkából egészen apró, morgásszerű sóhaj tört fel. Ekkor Loki felnézett, és a tekinteteik összekapcsolódtak. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy érezte testvére lélegzetét; látta az apró ráncait a szeme sarkán, és azt az kis mosolyt, ami éppen elhervadni látszott. Már csak egészen kicsi hiányzott ahhoz, hogy ajkaik összeérjenek. A fiatalabb talán egy másodpercig habozott, amíg lenézett Thor ajkaira; aztán már hajolt is fölé.

Bátyja azonban még éppen idejében cselekedett, és két ujjával lefogta Loki ajkait.
- Loki… - Thor hangja egészen mélyről jött, és sokkal csalódottabb volt, mint arra az öccse számított. A szemei szinte könyörögtek. – Ne csináld. Kérlek.
Loki egy pillanatra képtelen volt feldolgozni, mi történik vele. Képtelen volt megmozdulni is. Ha Thor legalább meglepődött volna, vagy felemelte volna a hangját… azt el tudta volna viselni. Azt sokkal könnyebb lett volna gúnnyal vagy szarkazmussal kivédeni, mert elég lett volna, ha annyit mond: ó, bátyám, hát azt hiszed, mindenki a lábaid előtt hever? Ha Loki önvédelmi rendszere bekapcsol, képes vidáman a testvére szemébe hazudni. Bármit, akár olyat is, ami a legbensőbb gondolataival és érzéseivel ellenkezik; elvégre volt már benne gyakorlata bőven. Thor szeme viszont most egészen más volt: se nem döbbent, se nem mérges. A kiábrándultság és szomorúság olyan félelmetes elegye tükröződött benne, hogy Loki teljesen lefagyott pár pillanatra. 

- Te…? - Ennyit tudott kipréselni magából; de mivel Thor és ő még mindig rendkívül közel voltak egymáshoz, bátyja a szemének fél villanásából is ki tudta találni, mire akar utalni.
- Igen. Tudom. – A mennydörgés istenének az ajkai egy pillanatra megremegtek, és Loki megesküdött volna, hogy Thor egy pillanatra lenézett az ajkaira. – Hogy mióta? Fogalmam sincs. Nem emlékszem egy meghatározott pillanatra, amikor rájöttem; valahogy mindig is tudtam. Mindig is itt volt velem.
Loki ekkorra kissé már összeszedte magát, és megeresztett egy fülig érő vigyort.
- Nem is vagy te olyan buta, mint amilyennek tartanak, ugye?
Ezt szándékosan úgy mondta, mintha mindez új felfedezés lenne számára – pedig nem volt így. Loki tisztában volt vele, hogy ha Thor is volt mindig az erősebb kettejük közül, az asgardiak többsége azt gondolta, hogy észben rövidebb az öccsénél. Loki a tanulásban sokkal kitartóbbnak és ügyesebbnek bizonyult, és elsajátította a varázslás bonyolult tudományát is; ennek ellenére amikor a közös csínyeik rosszul végződtek, Thor számtalanszor segítette ki kettejüket a bajból. Talán nem volt annyira ravasz mint a testvére, de semmiképpen sem volt ostobának nevezhető. És Loki ezt tudta.
- A testvérem vagy – lehelte Thor. Szavainak kevés nyomatékot adott a tény, hogy karjaival még mindig átfogva tartotta a másikat, és olyan közel voltak, hogy a homlokuk szinte összeért. – És nem kívánok neked rosszat. Sosem kívántam, tudod? De amit szeretnél, az… - A férfi az égre emelte tekintetét, és beharapta egy pillanatra az ajkait. – Nem illendő. Nem tisztességes, és semmiképpen sem helyénvaló. Egyrészt a… a kötelékünk miatt, másrészt azért, mert…
- Mert ott van az a nőszemély – mordult fel Loki, ahogy elhúzódott a bátyjától, és lefejtette magáról annak ujjait. Ahogy hátrált, érzéseivel és gondolataival ellentétesen cselekedett: semmit nem szeretett volna jobban, mint újra magán tudni Thor izmos, meztelen karjait, végigsimítani ujjait a csodásan kidolgozott testrészen. Szerette volna addig csókolni őt, amíg az levegőért nem kapkod, amíg fel nem duzzadnak az ajkai gyönyörű pirosra. Szerette volna megkapni őt, éppen ezen az ágyon, éppen ezen a matracon. Miközben ezekre gondolt, lehunyta a szemét. – Mellesleg nem vagyok féltékeny rá. Ő csak egy ember, semmit nem árthat nekem. Mi istenek vagyunk, néhány év nekünk csak egy pillanat… és az évek elrepülnek, bátyám, gyorsan és könyörtelenül. Előbb-utóbb arra eszmélsz, hogy belőle már csak por marad. Én akkor is itt leszek… veled. Mire lennék hát féltékeny? 

Thor hosszan bámult Lokira; mintha az valami antik tárgy lenne, ami oly sokak csodálatát kiváltja, de túl sokra tartják ahhoz, hogy bárki is megengedhesse magának.

- Annyi mindenkit megkaphatnál, testvérem. Asszonyt is, férfit is, ha kívánod. – Thor sóhajtott. Soha ilyen mély szánalom nem látszódott még a tekintetében, ez pedig feldühítette Lokit. – Miért pont én kellek, mondd?
- Azt hiszed, nem próbáltam? – tajtékzott Loki. Mikor eszébe jutott, hogy mik járhatnak most testvére fejében, megforgatta a szemét, és unottan keresztbe tette a karját.  – Ó, hogy te abban a hitben éltél, hogy az öcséd még ártatlan… visszavonom az előbbi hízelgő kijelentésemet. Ostoba vagy, és mértéktelenül figyelmetlen.
- Láttam már, hogy nőknek udvaroltál – emelte fel a hangját Thor is. Semmiképpen nem hagyhatta ennyiben a sértéseket; Lokinak persze tetszett, hogy kicsit fel tudta dühíteni a bátyját. – Nyilván, abban zseniális vagy. Mindenkit leveszel a lábáról. De azt gondoltam, csak játszol, és nem érdekel egyik sem igazán. Barátaid sem igen voltak rajtam kívül, tehát természetesnek tűnt számomra, hogy téged nem… nem foglalkoztat a többi ember. Főképp nem a házasulás.
- A házasulás valóban nem foglalkoztatott – ismerte be Loki. – Szerencsére atyánk nem is erőltette a dolgot, hiszen nem én voltam az elsőszülött. Baszni viszont szeretek, akár hölgyről, akár úrról van szó.
Loki látta, hogy a testvére arca villámgyorsan vörösbe fordul át, de nem bánta. Éppen ezt akarta elérni.
- Jól van, azt hiszem, nekem ebből több, mint elég… - És Thor már fordult volna meg, Loki azonban elkapta a karját. Lágyan megszorította.
- Nem vagy kíváncsi arra, mit akarok még mondani? Igen, baszni szeretek. Jó érzés egy másik test melletted, jó érzés örömet okozni valakinek. De engem egyik sem tud kielégíteni. Senki sem tudott még. – A bátyja lassan visszafordította a fejét, és idegenül nézett a szemébe. – Rád vártam. Mindig.
- Ne mondd ezt, Loki. Csak magadat kínzod.
Loki látta, hogy Thor kényelmetlenül érzi magát, de nem hagyta veszni a pillanatot. Odakúszott újra a testvéréhez, egyik kezét lágyan annak mellkasához érintette, míg a másikkal összefonta kettejük ujjait. Thor tenyere forró volt, és meglepően könnyen engedett neki; talán észre sem vette, hogy Loki megfogja a kezét, olyan természetesnek hatott az egész.

A fiú újra behunyta a szemét, majd közel hajolt Thor arcához, hogy ismét belélegezhesse annak illatát. Ujjainak szorítása érezhetően erősödött, de Thor nem húzódott el.
- Annyiszor elképzeltem, hogy milyen lesz, ha egyszer tényleg közel leszek hozzád… hogy milyen lesz téged megcsókolni. Megérinteni. Milyen lesz az öledbe ülni, meglovagolni a lepedők között. Tudod, hogy egy időben komolyan fontolgattam, hogy megbűvöllek? – Loki sötéten felkacagott. – Még serdülők voltunk. Freyjától* kértem egy bájitalt, amivel magamhoz tudlak kötni örökre. Nem adott, a kis szajha, de legalább nem is árulta el a titkomat. Később, mikor már magam is képes voltam ilyen bonyolult főzetet elkészíteni, úgy döntöttem, nem éri meg. Azt akarom, hogy te is kívánj, hogy te is akarj. Elvarázsolhatnálak, hogy önként együtt hálj velem? Igen. Megtehetném. Így lenne valami emlékem belőled, bármily kicsi is. De nem teszem ezt, legalábbis addig nem, amíg akár egy apró reményt is látok arra vonatkozólag, hogy ez megtörténhet a saját akaratodból is. Egy éjszakát tudsz csak adni? Nem baj. Azt is akarom. Bármit akarok, amit nekem adsz, csak… adjál.
Thor ajkai kissé szétnyíltak, és Loki annyira erre koncentrált, hogy másodpercekig nem vette észre: bátyja szemének sarkában hihetetlenül megfásult könnycsepp ül.
- Loki. Öcsém. – Thor hangja megtört; épp olyan volt, mint ő maga. Azt a kezét, amelyiket éppen nem a másik fogta, felemelte Loki arcához. Gyengéden tartotta őt, Loki pedig azt hitte, ettől gyönyörűségesebb pillanatot sosem fog átélni.  – Ez nem szerelem. Te nem szeretsz engem igazán. Ha tudnád, milyen érzés, amikor…
- Tudom! – ordította hirtelen Loki. Thor pupillái kitágultak, és Lokit elengedve férfi kissé hátrahőkölt.  - Hogy mondhatod, hogy nem szeretlek?!  Hogy mondhatod? Ha valamit tudok az életben, ha valamit sosem kérdőjeleztem meg, az ez. Hogy téged akarlak. Te nem szeretsz engem – köpte gúnyosan. – Te sosem szerettél.
- Testvéremként szeretlek.
- Nem vagyunk testvérek. – Loki érezte, hogy a mellkasa valahogy kiüresedik, amikor Thor ránéz. Nem tervezte, hogy a következőket valaha is elárulja bátyjának, bár ha a csábítási terve sikerül, az nyilván egyébként is megtudta volna… de talán nem is butaság elmondani, hiszen eggyel több esélye lesz így arra, hogy Thor mégis kíváncsi legyen rá. Ezért félelem nélkül tekintett fel testvérére; még egy kis évődést is elrejtett a hangjában. – Együtt nőttünk fel, az igaz, és testvéreknek hittük egymást. De már egészen kicsi korunktól saját lakosztályban éltünk, és saját udvartartásunk volt. Atyánk sosem engedte, hogy teljesen meztelenül lássuk egymást, vagy egy ágyban aludjunk. Sosem gondolkodtál azon, hogy miért?

Thor értetlenül bámult a hirtelen témaváltáson.
- Mire akarsz célozni?
A másik sóhajtott, bár a bátyja arckifejezése kissé nehezebbé tette számára a teljes történet elmesélését. Felrémlettek benne azok a borzasztó, szégyenteljes gyerekkori emlékek, amikor a szobalányok felsikítottak Loki csupasz teste láttán, vagy amikor az orvosok elmélyült arccal, de kissé viszolyogva vizsgálgatták őt. Egyszer, tízévesen levetkőzött egy lány előtt, csak azért, hogy mutassa, ő is van olyan bátor, mint a testvére; a lány pedig szörnyszülöttnek nevezte őt, és elfutott. Nem csoda, hogy bár a szigorú apjuk nevelése ellenére Loki többször is látta Thort meztelenül, ő sosem fedte fel, mi van a ruhája alatt. Az első szexuális élményei több-kevesebb sikerrel helyreállították az önbizalmát, de Thor előtt valahogy mindig is szégyellte magát.
Most eldöntötte, hogy ennek vége lesz.
- Atyánk nem volt bolond. – Loki ajkai szélén elmosolyodott. Megragadta Thor egyik karját, majd rátette testvére tenyerét a hasa alsó részére. Lassan, szinte idegőrlően lassan csúsztatta Thor kezét egyre lentebb. Mikor a fiú érezte, hogy testvére a ruhán keresztül már az ágaskodó férfiasságát tapogatja, lehunyta a szemét, és bódultan, mélyen beszívta a levegőt.  – Ha csak eddig merészkedsz, ugyanolyan vagyok, mint bármelyik férfi. Kicsit talán nagyobb, azt elismerem… de nyúlj lentebb.
Loki kissé szétterpesztette a lábát, és Thor tenyerét lefelé irányította. Először meglepődött, hogy testvére nem sok ellenállást tanúsít, de végül is úgy gondolta, Thor is kíváncsi, mi az a nagy titok, amit az öccse fel akar fedni előtte; a szőke férfi légzése emellett persze észrevehetően felgyorsult. Loki is érezte, hogy a vágy egyre jobban elhatalmasodik rajta, és borzasztó volt, hogy – még ha vékony nadrág is van rajta – Thor csak közvetetten tud hozzáérni az érzékeny testrészeihez. Talán nem is volt könnyű ruhán keresztül kitapogatni a lényeget, de pár másodpercnyi, meglepően lassú és figyelmes simogatás után Thor arca halottsápadt lett. Loki a beszélgetésük elején várta volna azt az elhűlt döbbenetet, ami most a testvére arcán tükröződött, de ettől függetlenül élvezettel figyelte. És nem utolsósorban azt sem bánta, hogy Thor tenyere továbbra is a lába között maradt. 

- Ez meg…? -  Az idősebb hangja rekedt volt és teljesen szétesett. – Hogyhogy…?
Loki felnézett a plafonra.
- Jaj bátyám, hát sosem láttál még jötünt? Rendben, hogy meztelenül nem, azt el tudom képzelni. De soha nem fordult meg abban az okos fejedben, hogy miért nincsen belőlük női példány?
Thor csak hebegett, mert még mindig nem tudott értelmesen gondolkodni.
- Én… nem. Sosem. De ez… hihetetlen. Sosem… sosem tapasztaltam még ilyet…
Loki nevetett, és maga felé nyomta Thort, hogy minél többet érezhessen bátyja vastag tenyeréből.
- Magadévá tehetsz nőként is, ha neked úgy jobban esik. Vagy férfiként, ha kíváncsi vagy, részemről mindegy. Már nem szégyellem magam előtted, tudod? – A fiú beharapta az ajkait, és hátradöntötte kissé a fejét. Érezte, hogy Thor továbbra is simogatja őt, és neki is jól esik, amit művel. – Atyánk tudott erről egyedül a birodalomban, és ő akarta, hogy szégyenkezzek. Az ő műve volt, ő kívánta, hogy úgy érezzem, nem vagyok méltó rád. Pedig nagyon jól tudta, hogy mi ketten békét hozhattunk volna a kilenc királyságra. Trónörököst szülhettem volna neked, ha az országunk érdeke úgy kívánja.
Thor ajka kiszáradt, de a trónörökös említésére a testvérére nézett. Loki szeme azonban csukva volt; karjával még percekkel korábban megragadta bátyja derekát, és most azzal volt elfoglalva, hogy minél jobban nekidörzsölje magát a másik kezének. Loki még a csípőjével is mozgott, és minden igyekezetével azon volt, hogy minél jobban hozzáférjen az őt egyre jobban markolászó Thorhoz. Combjaival szorosan közrefogta a férfi karját, hogy annak eszébe se jusson elhúzódni. 

Percekig húzódott ez a játék, Loki ajkait pedig hamarosan egy vágyakozó nyögés is elhagyta. 

- Tényleg… - Thor hangja alig hallható volt. -  Tényleg képes vagy szülni?

Loki még csukott szemmel is mosolygott; mozgását egy pillanatra sem hagyta abba, még akkor sem, mikor már teljesen benedvesedett, és a nadrág csak zavaró körülmény volt. Izgatta ez a helyzet, hogy Thor ruhán keresztül elégítse ki őt, és úgy gondolta, későbbre is kell hagyni valamit.
- Ó, igen - Újra felnyögött. -  Még sosem próbáltam, de az orvosok azt mondták, minden szükséges szervem megvan hozzá. – És elvigyorodott. Rövid, forró csókot nyomott Thor ajkaira. – Másvalaki kölykét kihordani undorító lenne számomra, mert én elsősorban férfinak tartom magam. Mindig is férfinak tartottam magam. De neked… - A hangja elcsuklott a vágytól. – Neked szülnék egy gyermeket. Egy édes kislányt, ha szeretnéd. Vagy kisfiút. Most azonnal levetkőzök, szétteszem a lábam. Megbaszhatsz erősen vagy gyengén, nem érdekel. Kihordom neked a magzatot, és megszülöm, felnevelem. Mondtam már, ugye? Bármit megteszek neked. Bármit.
Thor elködösült tekintete egy pillanatra mintha kitisztult volna, amikor Loki jobban szétterpesztette a lábait. Pár pillanatig még dörzsölte a tenyerével őt, hagyta, hogy öccse az élvezettől nagyokat sóhajtson – majd lassan elkezdett kitisztulni az agya. Loki utolsó mondatai visszarángatták őt a valóságba, és hirtelen elkapta a kezét a fiú lába közül.
- Folytasd! – követelte Loki elkábult tekintettel, Thor szeméről azonban mintha lehullt volna a hályog. A férfi értetlenül pislogott; öccse látta rajta, hogy maga sem érti, miért csinálta az előbb, amit csinált. 

- Te nem szeretsz engem – ismételte Thor a fejét rázva. A hangja ezúttal biztosnak, határozottnak tűnt, és Loki csalódottan konstatálta, hogy az előbbi törékeny pillanat elmúlt. Thort nem érdekli, hogy Loki nő vagy férfi. Vagy mindkettő. – Sem testvérileg, sem máshogy. És bolond ábrándokba ringatod magad. Az asgardiak sosem fogadnának el egy gyermeket, ami ilyen szégyenletes nászból születik.
Loki úgy érezte, mintha megpofozták volna.
- Szégyenletes…? – Még felfogta, hogy egy könnycsepp legördül az arcán, de már csak a testvérére tudott figyelni. A testvérére, aki még utoljára komolyan a szemébe nézett.
- Loki, én nagyon szeretlek téged. Szeretlek, mintha a vérem lennél, mert tőled senki nem áll közelebb hozzám. De nagyon kérlek, felejts el minden hozzám kapcsolódó érzelmet, és próbáld meg újrakezdeni. Én úgy fogom venni, hogy ez az este és ez a beszélgetés nem történt meg. Ezzel tudok csak segíteni, semmi mással.
Loki másodpercekig csak pislogni tudott. Arra gondolt, hogy rátámad a testvérére, beveri annak arcát, beleöklöz a gyomrába, elgáncsolja és eltöri a bokáját. Thor biztosan védekezne, de Loki kitombolhatná magát. Üvölthetne a testvérével, rávethetné magát, megverhetné, megpofozhatná. Bosszút állhatna az előző percekért, és az emlékekért, amik egész hátralévő életében kínozni fogják majd.
Ehelyett inkább úgy döntött, azt teszi, amihez ő, a ravaszság és csínyek istene a legjobban ért.
Elfutott.  














____________________________________

*Freyja: a szerelem istennője a skandináv mitológiában