Ain't nobody loves me better - 16. fejezet

Fandom: Iliász

Párosítás: Odüsszeusz/Diomédész, Akhilleusz/Patroklosz, a többi pedig kánon szerint

Műfaj: 21. századi High School AU
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: káromkodás

Tartalom: Diomédész végzős diák, és új tanulóként érkezik az Ilion Középiskolába. Már kezdettől fogva rengeteg nehézséggel kell megküzdenie: az osztálya valamilyen titokzatos múltbeli történés folytán kettészakadt, és állandó a versengés a két focicsapat tagjai között. Ha ez nem lenne elég, Diomédész még az új földrajztanárával is állandó konfliktusba kerül: végül pedig jobban megszereti őt, mint azt valaha is gondolta volna.

Megjegyzés: Kicsit sokára, de elkészült az új fejezet is :) 

- Ilyet nem lehet csinálni - hökkent meg Diomédész. - Mi az, hogy egyéni elbeszélgetés?
Akhilleusz (talán hogy idegességét leplezze) mindkét kezét jó mélyen belesüllyesztette a halványzöld pulcsija zsebeibe, még a fejét is kicsit lehajtotta; aranyban játszó tincsei így éppen eltakarták a szemét. Mozdulni azonban nem mozdult. A szokásos padján ült kissé széttárt lábakkal, és valamiért most még az aggódó tekintetű Patroklosz érintése sem tudta megnyugtatni. (Sem Briszéisz, aki almachipsébe mélyedve vizslatta a fiúkat. Még csak háromnegyed nyolc volt, ráadásul péntek reggel - a lánynak jól láthatóan arra sem volt energiája, hogy felidegesítse magát egy ilyen ügyön).
- Nyugi már! - Brisz érezhetően halkabbra vette a hangját. A fiú körülnézett, de a többi osztálytársaik vagy még nem érkeztek meg, vagy csoportokba rendeződve beszélgettek a reggel legnagyobb híréről. Talán a végzős bálról is, hiszen lassan azt is el kellene kezdeni megszervezni. - Agamemnón csak vaktában tapogatózik. Naná, hogy felbaszta az agyát a kocsin, hallottátok ti is a tegnapelőtti matekon, de hát...
Diomédész felhorkantott.
- A tegnapelőtti matekon!? Az a dühkirohanás semmi volt ahhoz képest, amit edzésen levágott. Jó, tényleg elgáncsoltam Páriszt, de totál véletlen volt, egyszerre értünk a labdához… az a pöcsfej meg képes volt intőt adni!
- Intőt? - húzta össze a szemöldökét Patroklosz. - Ebben az iskolában szoktak adni intőt?
- Azt mondta, beír az online naplóba - fújtatott dühösen a srác, ahogy beletúrt kócos hajába. Még mindig annyira mérges volt a tegnap esti fiaskó miatt, hogy reggel nemcsak fogat mosni felejtett el, de a haját sem fésülte meg.  - Ma reggel megnéztem, és tényleg ott volt egy bejegyzés, hogy, idézem, fiukat megrovásban részesítem, amiért erőszakos és sportszerűtlen magatartásával hátráltatta a futball csapatot, illetve testi sérülést okozott egyik osztálytársának. Baszki, rendben, kificamodott Párisz bokája, de azért ez mégis túlzás!
Pár pillanatnyi csend.
- Na most már legalább megérted - vont vállat Akhilleusz. - Azt, hogy miért nem vagyok hajlandó többet a csapatában játszani.
- Mindenesetre  - nézett jelentőségteljesen Briszéisz a srácokra, ahogy közelebb hajolt hozzájuk - az biztos, hogy fogalma sincs, ki koccant neki az autójának. Jó, Akhilleusz most másik kocsival jár…
- Amúgy sem mindig a Mercedest hozom, nem gáz a dolog. Persze Agamemnón biztos rám gyanakszik.
Briszéisz a fejét rázta.
-  Nem lényeges, kire gyanakszik. Hétfőn az első pár órában mindenkit behívat az igazgatóiba a tizenegyedikesek közül, aztán szerintem még délután mi is sorra kerülünk. A lényeg, hogy mindenki maradjon nyugodt, nem tudunk semmit.
Patroklosz elhúzta a száját, mintha egy kis pír is megjelent volna az arcán.
- Az alsósokkal nem lesz baj? Tudjátok, akik látták… - A fiú nem merte kimondani a mondatot, csak Akhilleusz felé bökött. A szőke gyengéden megérintette Patroklosz vállát, és mélyen a szemébe nézett.
- Brisz elintézte őket, ott voltál te is. Nem lesz semmi baj.

- Akkor sem tisztességes, amit csinálunk - jelentette ki Patroklosz meglepően határozottan. Akhilleusz felsóhajtott.
- Tisztességes vagy nem tisztességes, lényegtelen. Beszéljünk inkább másról, oké? Például itt van ez a csodás pénteki nap, az utolsó óra után miénk az egész délután. Nincs kedvetek eljönni bowlingozni egyet? A vendégeim vagytok.
Briszéisz kicsit kényelmetlenül beharapta az ajkait, majd átfordult a székével a tábla irányába; hamarosan tovább ropogtatta az almachipsét, miközben fél szemmel még átfutotta az aznapra feladott görög irodalom leckét a tankönyvből. Ezzel egyértelműen jelezte a fiúknak (de különösen Akhilleusznak), hogy - bár van most egy közös ügyük, aminek nem szabad napvilágot látnia - még mindig nem igazán van kedve csak úgy lazán barátkozgatni. Főleg nem azzal az emberrel, aki világ életében a tulajdonának tekintette őt.

- Én sem tudok menni ma - szólalt meg a hirtelen csend közepette Diomédész. Majd még valami kicsúszott a száján véletlenül. - Randim van.
- Ó. - Akhilleusz érdeklődve közelebb hajolt. - Lekötik a nagydumás csatárt?
- Faszt - forgatta meg a szemeit Diomédész. Maga is meglepődött, hogy milyen nyugodtan tudja ezt az egészet kezelni; kicsit még élvezte is belül, hogy egyik osztálytársa sem tudja: Odüsszeusz Láertiádésszel fog találkozni a délután folyamán. - Csak kieresztem kicsit a gőzt. Ennyi hülye dolgozat után, ami ezen a héten volt, jól fog esni.

- Lány vagy fiú? - érdeklődött Patroklosz.
- Fiú. Vagyis hát férfi, kicsit idősebb, de nem baj.
- Az sose baj! - szólt oda mindenttudóan Brisz, és féloldalasan elmosolyodott. - Ők értik a dolgukat legalább, nem úgy, mint ezek a tizenéves pasik… borzasztó a legtöbb, komolyan mondom. Azt se tudják, hogy érjenek egy csajhoz.
Diomédész vette a poént, némileg nevetett is, de azért muszáj volt (kissé önérzetesen) hozzátennie:
- Hát azért nem mindenki....
- Jó. - Briszéisz hátranézett. Kacsintott egyet. - Nem mindenki.
Patroklosz csak sűrűn pislogott erre a jelenetre, Akhilleusz azonban eddig (meglehetősen) nyugodt arca a pillanat tört része alatt változott döbbentté.

- Ti… ti lefeküdtetek?
- Kiabálj még légy szíves, had hallja meg Agamemnón is a tanáriban - sóhajtozott Briszéisz. Aztán kiradírozott valami aláhúzást a tankönyvében, miközben az orra alatt dörmögni kezdett. - Mintha bármi köze is lenne ahhoz, kivel fekszem le és kivel nem. Hihetetlen… miközben a saját háza táján is bőven lenne mit söprögetnie.
- Mit mondtál?
Brisz angyali tekintettel Akhilleuszra mosolygott.
- Semmit.
Aztán újra visszatért a  leckéhez.

×××

Odüsszeusz
ne mondd már, annak is megvannak az előnyei, ha az ember ausztráliában él…  például negyven fokban karácsonyozhatsz, az király, nem? oké, rengeteg a kígyó, de nem mindegyik mérgező.

Diomédész

nem fogsz meggyőzni, oké? XD gyűlölöm a kígyókat, pedig szthenelosz odavan értük, kicsi korunkban állandóan kifogdosta a siklókat a tavakból. hú, de utáltam érte. visszatérve sydneyre, amúgy se akarnék fővárosban élni, legalábbis nem örökre. bulizni biztos fasza, de utálom azt az embertömeget.

Odüsszeusz

:) ausztrália fővárosa nem sydney, hanem canberra. amúgy egyetértek.

Diomédész kénytelen volt felnézni a plafonra. Éppenséggel rengeteg ideje volt még készülődni, hiszen csak délután három óra volt, és már lezuhanyzott; az ágyán üldögélve várta, hogy kicsit megszáradjon, de közben folyamatosan üzengetett Odüsszeusznak is. (Valahogy mindig volt téma. Szerdán konkrétan hajnalba nyúlóan chateltek, annyira izgalmasnak bizonyult a Black Mirror új részeinek kitárgyalása; ezen kívül szóba kerültek még a Diomédész ízlésének nagyon kommersz görög édességek és a lótuszsáskák is. Nem csoda, hogy a csütörtöki föcin Diomédész egyértelműen beazonosíthatta azokat a sötét táskákat a tanár szeme alatt.) A fiú nem tudta volna megmondani, hogy kötöttek ki Láertiádész legutóbbi ausztrál útjának kitárgyalásáig.

Diomédész

most muszáj volt ebbe is beleokoskodni, ugye?

Odüsszeusz
persze, hogy muszáj volt. te kezdtél ki a földrajz tanároddal, most viseld is a következményeket

Diomédész

már csak pár hónapig vagy a tanárom, jó? és nem kell itt megjátszani a szentet, tudom, hogy te is sokat fantáziáltál rólam

Odüsszeusz

az lehet, de én legalább szégyelltem magam érte. nagyon szégyelltem.

Diomédész ezen kicsit meglepődött. Sosem nézett volna ki túl sok szégyenérzetet Láertiáészből - ő mindig csak azt hitte, hogy a férfi azért utasítja el őt,  mert fél a hatóságoktól, na meg a botránytól, ami az esetleges viszonyuk kiderülésével járna. Nem feltételezte, hogy Odüsszeusz esetleg tényleg erkölcsileg visszásnak találja azt a tényt, hogy kölcsönösen vonzódnak egymáshoz, és ennek érvényt is adnak. Hiszen Diomédész tizenhét volt, amikor megismerkedtek. Nem voltam már kicsi, sőt, nem sok különbséget érzek a tizenhét éves énem és a mostani között. És most éppen elég felnőtt vagyok, hogy vele szexeljek; csomó srác ennyi idősen már rég túlesett az első bi kalandján, nincs ebben semmi rossz vagy erkölcstelen. Nem olyan, mintha tíz-tizenegy éves lennék,és Odüsszeusz zaklatna. Ennek ellenére képes volt ellenérveket is felsorakoztatni, és kicsit összekuszálódtak a gondolatai; hiszen mindig csak a saját szempontjából nézte a vele történt eseményeket. Ez kicsit megijesztette. Még ha én nem is érzem rossznak ezt az egészet, Odüsszeusz annyival idősebb nálam… ha belegondolok, hogy akár csak két-három éve hogy láttam bizonyos dolgokat, és ehhez képest most hogy látom őket, hát borzasztó a különbség. Ugye nem lehet, hogy tényleg csak egy kis gimnazista pisisnek lát? Ugye nem érez komolyan bűntudatot azért, mert velem szexel?

Gondolatai azonban itt félbeszakadtak, a következő pillanatban ugyanis a fiú ajtónyikorgást hallott. Amikor felnézett a mobiljából, legnagyobb döbbenetére édesapja állt éppen előtte.

- Szervusz, Diomédész - köszönt Tüdeusz. A hangja kissé száraz volt, de azért kiérződött belőle, hogy tényleg érdeklődik a fia iránt. Magas és szikár termete, szigorú arca ellenére kissé elveszettül álldogált ott az ajtóban, hiszen nyilván fogalma sem volt, hogyan folytassa. Ezt a feladatot azonban a srác átvette helyette.
- Te meg mit keresel itt? - hüledezett. Közben azért a telefont letette a háta mögé. - Anya nem említette, hogy jössz!
- Nem említette, mert én is csak ma tudtam meg, hogy szabad vagyok jövő szerdáig. - Hosszú csend. Diomédész felsóhajtott, amikor Tüdeusz úgy döntött, hogy leül a fia ágyára. Apai szigorral, de némi bizalmassággal fordult hozzá. - Kedden tudtommal fogadóóra lesz az Ilionban, és Déipülé azt mondta, érdemes lenne elmennünk.
- Egy darab fogadóórán nem voltatok amióta gimnazista lettem.
- Igen - húzta ki magát a férfi.- Mert végig reménykedtünk abban, hogy összeszeded magad, és képes vagy hazahozni egy tisztességes bizonyítványt. Az online rendszerben láttam, hogy több tárgyból is bukásra állsz, és ezt mindenképp szeretném...azaz szeretnénk megbeszélni a tanáraiddal.
Diomédész jóideig értetlenül pislogott. Aztán amikor felfogta, mit is mondott az édesapja, dühösen áthúzódott az ágy másik végébe.
- Nincs szükségem a segítségedre ahhoz, hogy megszerezzem a bizonyítványom! - csattant fel. -  Nagy ívben leszarom, milyen kapcsolataid vannak Priamosznál, tudok én boldogulni a segítséged nélkül is!
- Fiam, az előbbi mondandóm nem javaslat vagy ötlet volt. Anyáddal elmegyünk arra a fogadóórára, nincs vita. - A férfi összehúzta a szemöldökét. - És nem érdekel, ha most itt megsértődsz, meg hisztizel mint egy kislány, úgyis rájössz majd egyszer, hogy nekem volt igazam. Fogalmad sincs, mi a jó neked, és én azért vagyok az apád, hogy segítsek.

- Igen, amikor úgy van kedved! - ordította Diomédész. Hirtelen felpattant az ágyáról, majd gyorsan magáról húzott egy alsónadrágot, egy farmert, majd kivett egy pár zoknit a szekrényből. Elkezdte felhúzni. - Kéthavonta egyszer idetolod a pofád, és azt hiszed, hogy ezzel minden el van intézve? Azt hiszed, hogy jó apa vagy? Hát kurvára nem vagy az!
- Hová mész? - kérdezte Tüdeusz felháborodva.
Diomédész felnézett az apjára. Egy fél pillanatig megfordult a fejében, hogy hazudni fog, esetleg bekamuz egy barátnőt (Briszéisz például biztos segítene, talán telefonon is felhívhatná őt), de annyira mérges volt Tüdeuszra, hogy teljesen elöntötte a lila köd az agyát. Képtelen volt arra gondolni, hogy az adott pillanatban mi lenne előnyös számára, csak az járt a fejében, hogy hogyan tudná még jobban megkeseríteni az apja életét.

- A pasimhoz. - A fiú belebújt egy pólóba, majd sietve felkapott egy kapucnis felsőt. Az ajtó felé vette az irányt, de azért még provokáló tekintettel a döbbent apjára nézett. - Ja, jól hallottad… tényleg buzi lett a fiadból, nagy meglepetés. Eddig valamiért nem akartam elmondani, de hiba volt, már rájöttem. Kívánj csak jó szórakozást, hatalmasakat fogunk dugni ma este.

Diomédész már éppen nyitotta a kilincset, amikor mennydörgésként harsant (a még mindig kicsit sokkos) Tüdeusz hangja mögötte:

- Diomédész, most azonnal állj meg!
- Mert mi lesz? - kérdezte flegmán a fiú. Ez azonban hiba volt, mert a mérges Tüdeusz hamarosan ott termett előtte, és visszakézből egy hatalmas pofont lekevert neki. Diomédész megtántorodott, és bár az ütés is rendkívül fájdalmas volt, azt sokkal nehezebb volt megemésztenie, hogy az apja fizikai megtorlást alkalmazott; a fiú meggörnyedve álldogált egy darabig, egyik kezével pedig a sajgó arcát tartotta. Az ütés következtében sikerült az ajkait is elharapnia, így most vér ízét érezte a szájában.
- Nem mész sehova! - hangzott a jéghideg parancs. - Itt maradsz a szobádban, és szépen elgondolkodsz azon, amiket mondtál! Hogy tudsz így beszélni az apáddal?! Amikor csak a javadat akarom!
Diomédész ránézett az apjára. Undorodott tőle.
- Nem zárhatsz be - köpte.
- Nem, tényleg nem. - A férfi szeme sötéten villant, ahogy kilépett a szobából. - De ha meghallom, hogy kimész a bejárati ajtón, jobb, ha többet vissza se jössz! Odaköltözhetsz ahhoz a másik aberrálthoz, vagy érdekel is engem, hova mész… elfelejtheted ezt a házat az összes bankkártyáddal együtt! Mit képzelsz, hogy lehetsz ilyen hálátlan? Tudod, hányan örülnének neki, ha ilyen gondtalanul élhetnének?

- Menj innen! - ordította a fiú, ahogy rácsapta az apjára az ajtót. Mérgében a zárat is elfordította, nehogy Tüdeusz esetleg vissza találjon jönni; aztán, még mindig sajgó arccal az ágyához botorkált, és levetette magát a puha matracra.

Gyermekkora óta képtelen volt úgy igazából sírni. Most bepótolta az elmúlt éveket.

×××

Este fél kilenc felé ébredt fel; az el nem húzott függöny mögött már sötétség honolt, a ház többi része pedig ijesztően csendes volt, még csak egy halvány beszélgetésfoszlány sem jutott el a fiú szobájának csukott ajtajáig.

Diomédész fél karjára ereszkedett a sötétben, majd tapogatózva sikerült feloltania az éjjeliszekrény kis lámpáját. Hamar tudatosította magában, hogy nyilván a sírás, és az arcában égő tompa fájdalom fárasztotta le annyira, hogy nappali fényben is képes volt elszenderedni. Az a karja, amelyiken feküdt, kissé elzsibbadt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy gyorsan a mobiljáért nyúljon - szinte rögtön az új messenger üzenetek között kezdett el böngészni.

Odüsszeusz

nem illik megváratni a házigazdát, különösen, ha az egy szál alsónadrágban várja a vendéget :)

Odüsszeusz

na, ennyire nagyon azért ne érdekeljen

Odüsszeusz

ideérsz még ma, vagy már ne várjalak? igazán írhattál volna, hogy nem tudsz jönni, nem haragszom meg

Odüsszeusz
Diomédész, valami baj van?

Odüsszeusz
ugye jól vagy??

A férfi üzenetei nagyjából óránként íródtak, a legutóbbi elküldése óta másfél óra is eltelt már. Diomédész elcsodálkozott, de (csak egészen kicsit) meg is hatódott attól, hogy Odüsszeusz ennyire aggódik érte - rendben, végül is egészen jól összebarátkoztak az elmúlt pár hét során, sok közös volt bennük. Ráadásul attól még, hogy nincsenek párkapcsolatban, egyikük sem robot; Láertiádészt is simán érdekelheti Diomédész hogyléte, semmi különös nincs ebben.

A srác fél kézzel pötyögni kezdte a válaszát - aztán többször is átjavította, mert sehogy sem tudta eldönteni, hogy mennyi infót osszon meg a vele történtekből tanárával. Amúgy sem messengerre való téma ez az egész - mégis hogyan lenne érdemes nekikezdeni?

Diomédész

felhívhatlak most?

A srác tűkön ült, Odüsszeusz ugyanis csak mintegy öt perc elteltével írt vissza egy igent. Diomédész vett egy nagy levegőt, majd kikereste a férfi telefonszámát; még csak nem is tudatosult benne, hogy a szíve a torkában dobogott egészen addig, míg a feldúlt hangú Odüsszeusz fel nem vette a másik oldalon.
- Diomédész, mi történt veled? Ugye nincs semmi baj?!
- Öhm… - A fiú a tenyerébe temette az arcát. Szeme vörös volt a sok sírástól, felrepedt ajkai pedig megduzzadtak, és iszonyatosan lüktettek. Jó lett volna valakinek teljes egészében elmondani a vele történeteket, de már a legjobb barátai előtt is szégyellte volna magát, nemhogy Odüsszeusz előtt. Nem, a pofonról nem beszélhet. - Jól vagyok, ne aggódj. Az történt, hogy még a délután folyamán rettenetesen összevesztem az apámmal, és azt mondta, hogy ha ma elmegyek otthonról, akkor haza se jöjjek többet. Ne haragudj, írni akartam neked, csak eléggé ki voltam borulva, és lefeküdtem pihenni.
- De hát miért…? Miért mondta…?
- Kicsit...ööö… kihoztam a sodrából, na. - Diomédész felnézett a plafonra. Kissé elvörösödött. - Azt mondtam neki, hogy nem akarok vele beszélgetni, mert... mennem kell a pasimhoz.
Pár pillanatnyi csönd a vonal túlsó feléről.
- De hát nem vagyok a pasid.
- Igen, tudom, csak elszaladt velem a ló. Bocsi - szabadkozott Tüdeidész, ahogy visszafeküdt az ágyra. - Fel akartam baszni apa agyát, mert tudod, ő utálja a melegeket. És eddig nem mondtam el neki, hogy bi vagyok, most hallott róla először. És tudom, én is közölhettem volna vele finomabban, de hát nem vagyok egy finom lélek, ami a szívemen az a számon. Nem fogom tovább a jókisfiút játszani, szeressen olyannak, amilyen vagyok. Ez lenne egy szülő dolga, a kurva életbe! - Diomédész érezte, hogy néhány könnycsepp elered az arcán, de remegő hangját próbálta megzabolázni. - Hogy fogadtassam el magam vele? Bármilyen vagyok, az rossz, bármit csinálok, az rossz! És lehet hogy általában nincs itthon, de bármennyire is próbálom őt elfelejteni, képtelen vagyok rá. Nem engedi. A legváratlanabb pillanatokban hazaállít, és mindenféle köszönés helyett rám zúdítja a faszságait, közben meg azt hiszi, hogy ezzel jót tesz! Annyira elegem van belőle, legszívesebben itt hagynám a francba. Őt is, anyát is, meg ezt az egész flancos házat.

Odüsszeusz gondterhelten sóhajtott; mintha neki is ismerős lett volna ez a szituáció. Mintha tudná, Diomédész mit érez.

- Figyelj, próbálj megnyugodni, jó?
- De hát a hülye apám elrontotta az egész estém! Én látni akartalak ma! - fakadtak ki az őszinte szavak Diomédészből, úgy, hogy a fiú hangja a mondat közepén elcsuklott.
- Láthatsz is.
- De ki sem mozdulhatok itthonról!
Diomédész a telefonon keresztül is érezte, hogy a férfi szélesen elmosolyodik.
- Erre való a videochat, nem? - A fiú érzékei hirtelen kiélesedtek; szinte pánikszerű gyorsasággal reagált:
- Nem… nem akarom, hogy most láss.
- Akkor csináljuk úgy, hogy csak te látsz engem. - Odüsszeusz pár pillanatra elhallgatott, nyilván a telefonján lévő funkciókban keresgélt. Hamarosan felugrott egy mozgókép Diomédész mobilján: a földrajztanár volt rajta látható, amint egy fekete pólóban, szokásos szemüvegében ül az ágyán (ezt a fiú a fali képből következtette ki), és aggodalmas szemmel tekintget bele a kamerába. - Így jó?
Diomédész, bár a könnyei még meg sem száradtak, kissé elmosolyodott.
- Remek. Bocsi amúgy, hogy mindezt rád zúdítom, meg sem kérdeztem, hogy zavarlak-e…
- Á - rázta a fejét a tanár, majd oldalra nézett. - Úgy számítottam, hogy ilyenkor még itt leszel, szóval semmi fontos dolgom nincs mára. Illetve kicsit összerendeztem a holmijaimat az elmúlt órában, hogy jövő héten már ne kelljen ezzel kínlódnom. Kedden ugye fogadóóra lesz, és nem akarom, hogy bármelyik dolgozat is elkallódjon.
- Ja, a fogadóóra - dünnyögte Diomédész; ettől a témától megint kicsit rossz kedve lett, de nem akarta a tanárt hibáztatni ezért, hiszen az nem tudhatta, hogy érzékeny témát érint. - Én el is felejtettem, hogy lesz, de képzeld, apa be akar menni anyával együtt. Azokhoz a tanárokhoz, akiknek a tárgyából bukásra állok… rá akarják őket venni, hogy engedjenek át.

Odüsszeusz csak pislogott.
- Ó. - Lenézett maga elé; minden bizonnyal az előbb rendberakott iskolai anyagok hevertek előtte. - Hát, majd igyekszem kedves lenni velük. Még apukáddal is, bár egy ilyen méretes seggfej biztos az én idegeimet is megedzi majd.
Diomédész csak legyintett.
- Á, veled biztos nem beszélnek, nyugi. Föciből nem állok bukásra. - Odüsszeusz kifejezéstelen tekintete láttán Diomédész szemei azonban hamar elkerekedtek. - Ugye nem?
- Hát… amíg nem jártál be az órámra, jó néhány dolgozat kimaradt, félév elején meg írtál egy pár egyest. Az online napló most azt mutatja, hogy bukásra állsz. - Láertiádész keserűen elhúzta az ajkait. - De hát ez mindegy, úgyis kijavítod. Nincs az eszeddel baj, csak… összejöttek a dolgok az elmúlt időszakban. Ennyi, én megértem.
Diomédész azonban még mindig döbbent volt.

- Ugye nem terveztél megbuktatni?!
- Még majdnem két hónap hátravan az évből, lazíts egy kicsit! - nyugtatgatta a tanár, miközben fentebb tolta az orrán a szemüveget. - Könnyű anyagokat hagytam így utoljára, meg lesz még a projekthét is. Menni fog, csak szedd össze magad egy kicsit.
- Nem is a föci miatt aggódom elsősorban - sóhajtotta a fiú rezignáltan. - Agamemnónnál is bukásra állok matekból, meg Nesztórnál görög töriből. Azok elég nehezek, nem tudom, hogy fogok velük boldogulni. Gyűlölök segítséget kérni. - Diomédész ezen egy darabig szomorúan mélázott; Láertiádész is csak bámult maga elé. - Hé, Odüsszeusz.
- Igen?
- Leszophatlak egy év végi kettesért?
Odüsszeusz nevetett.
- Nem, Diomédész, szó sem lehet róla.
- És ha azt mondom, hogy nem szoplak le addig, amíg nem vagy hajlandó kettest adni?
Odüsszeusz mintha elgondolkodott volna.
- Hmm, ez érdekes felvetés. Maradjunk annyiban, hogy én meg nem keféllek meg addig, amíg az előbbi állapotot fenntartod.
Hosszú csönd mindkét vonal felől.
- Egy próbát megért - vont vállat a srác.

×××

- Nem fog menni.
Diomédész lehunyt szemmel sóhajtott egyet, és felnézett a telefonjából. Éppen Szthenelosznak mesélte, mi történt vele a hétvégén - persze az apukájával való perpatvart és azt a pofont nem említette, mondanivalója leginkább a Helenével eltöltött szombati filmes maratonban merült ki. (Meg persze röviden mesélt neki Odüsszeuszról is, amit a srác meglepően normálisan fogadott.) Patroklosz halálra vált arca azonban a teljes kétségbeesésről árulkodott, és Diomédész már nem bírta nézni, ahogy szenved.
- Nyugi! - tette barátságosan a rémült srác vállára a kezét. Nyugodtan beszélt hozzá, hiszen senki más nem volt rajtuk kívül az igazgatói előtti folyosón; Akhilleusz éppen előttük került sorra, és már csak ők ketten szerepeltek a “kihallgatásra” váró tanulók listáján. (A tizenegyedikesekkel feltűnően hamar végzett Agamemnón és a segítségére rendelt Meneláosz; még dél sem volt, és már az utolsó végzős tanulók voltak csak hátra.) - Emlékezz rá, mit beszéltünk!

- Én nem tudok úgy hazudni, mint ti! - buktak ki a fiúból az őszinte szavak. Ekkor azonban nyílt az ajtó, és egy teljesen érzelemmentes arcú Akhilleusz lépett ki rajta. Miután Patroklosz bement a szobába (akár egy bűnöző, akit akasztani visznek), Akhilleusz némileg nyugodtabban Diomédész mellé lépett, és kifújta magát.
- Minden oké? - aggódott Diomédész.
- Ja - dugta zsebre a kezét a srác. Vállat vont, de azért Diomédész látta rajta, hogy az elmúlt pár órában nagyon be volt feszülve, és most örül, hogy túl van az egészen. - Szerintem jól ment, nem szóltam el magam. Semmit sem sejtenek.
- Csak Patroklosz is ilyen ügyes legyen.
- Nem féltem - vallotta be az aranyhajú srác. - Patroklosz okos srác, tudja, mit kell tennie. Biztos, hogy ő sosem… - Ebben a pillanatban azonban újra kinyílt az ajtó; a két fiú pedig nem értett semmit, hiszen Patroklosz alig néhány perce ment be. Mindenesetre az említett vörös arccal kullogott ki a folyosóra, mögötte egy rendkívül mérges és feldúlt Agamemnónnal.

- Tudtam, hogy valami vaj van a füled mögött! Nem szégyelled magad, hogy képes vagy a tanáraid szemébe hazudni? - rivallt rá a férfi Akhilleuszra;  az éppen ebben a pillanatban felbukkanó Meneláosz azonban vékony hangon csitítani próbálta testvérét.
- Jól van, nem kell ennyire szigorúnak lenni - húzta össze a szemöldökét a fiatal férfi. - Csak Patrokloszt próbálta védeni, ez igazán nemes gesztus...
- Micsoda? - döbbent le Akhilleusz.
Agamemnón gúnyosan felhorkantott, de még mielőtt megszólalhatott volna, a (most már jóval bátrabb) Patroklosz folytatta határozottan:
- Elmondtam a tanár uraknak, hogy múlt héten vezetni tanítottál reggel, és hogy én voltam az, aki véletlenül nekitolattam Mr. Átreidész kocsijának. Baleset volt az egész, szóval semmi értelme nem volt, hogy eltitkoljam… tudom, nem így beszéltük meg, de nem bírtam hallgatni többet. Ne haragudj.

Diomédész először csak pislogni tudott erre, de azért elismerően meredt Patrokloszra. A barna hajú fiút mindig szerénynek és visszahúzódónak ismerte, de most kiderült, hogy a végletekig jólelkű is; bár teljesen hallgatni képtelen volt, arra sem vette rá magát, hogy Akhilleuszt elárulja. Így persze saját magát sodorta bajba, nem is kicsit - ahogy erre a szőke fiú is ráeszmélt, teljesen elsápadt. Először megszólalni sem tudott, elképedve meredt Patrokloszra.
- Én… hát…
- Bocsánatot kértem Mr. Átreidésztől - hangsúlyozta Patroklosz, ahogy közelebb lépett barátjához. Már szinte csak neki beszélt. - Nincs semmi baj, oké?
- Az azért túlzás, hogy nincs semmi baj - dörmögte Agamemnón -, de valahogy kiheverem. Miért nem mondtátok már az elején, hogy a koccanás baleset volt? Mi az istennek kellett így hallgatni?! Azt hittétek, megbuktatlak mindannyiótokat, ha kiderül?
- Hát… - kezdett volna a magyarázatba Diomédész, Agamemnón azonban leintette.
- Nem téged kérdeztelek, te tényleg meg fogsz bukni.
Diomédész duzzogva összefonta a karjait, és kifordult az ablak irányába. Az idősebb Átreidész ekkor Akhilleusz szemébe nézett:
- Nagyon nagy szerencse, hogy éppen Patroklosz ült akkor a vezetőülésben - gúnyolódott. - Ha te lettél volna a bűnös, ahogy azt eredetileg is gyanítottam, mérget vehetsz rá, hogy nem úsztad volna meg egy sima bocsánatkéréssel. Az az egy szerencséd van, hogy Patroklosz rendes és becsületes fiú… még akkor is, ha veled barátkozik. Attól még, hogy ennyire csapnivaló az ízlése, nem büntethetem meg komolyan.
- Főleg, hogy baleset volt - ismételte Meneláosz.
Akhilleusz pupillái itt kitágultak, és már éppen készült, hogy valami velős mondással vágjon vissza az olyannyira gyűlölt matematika tanárnak - a vörös hajú öccse azonban hamar a tanári felé húzta a még mindig dühös férfit, így a visszavágás elmaradt. A három srác némán álldogált egymást mellett egy darabig.

- Ezt nem hiszem el. Miért… miért csináltad? - kérdezte Akhilleusz elfojtott dühvel, rekedten a barátjától. Patroklosz egészen nyilvánvalóan közelebb akart jönni, talán meg is akarta ölelni a másikat; de igyekezett visszafogni magát; a szőke lángoló tekintetéből ugyanis semmi jót nem olvasott ki.
- Akhilleusz, én csak…
- Semmi én csak! - kiáltotta a fiú. Diomédész kissé ijedten nézett körbe, de Agamemnónék már régen elmentek, egy lélek sem volt rajtuk kívül a folyosón. Patroklosz meg akarta simogatni Akhilleusz haját, de az vadul elhúzódott. - Hogy a francba jutott eszedbe ez a hülyeség, mondd?! Miért vállaltad be helyettem az egészet?!
Patroklosz lágyan suttogni kezdett.
- Hallottad, hogy Agamemnón mit mondott, ugye? Ha kiderül, hogy te vezetted a kocsit…
- Nem ölt volna meg, az biztos! És egyébként sem derül ki, hogy nekünk közünk volt hozzá, ha te képes vagy csöndben maradni!
Diomédész leszegte a fejét; nyilván Akhilleusznak is éreznie kellett, hogy kissé messzire ment, és hogy ez a hangnem több mint megalázó lehetett Patroklosz számára - Patroklosz számára, aki mindent megtett volna érte a világon. Még ezt a csúnya incidenst is bevállalta, és bátran szembenézett a két Átreida haragjával. Mindezt Akhilleuszért. A fiúért, akit annyira szeretett, és aki mégis legtöbbször csak csalódást és bánatot okozott neki.
Diomédész nem lepődött meg, hogy Patroklosz szemeiben könnyek ültek.
- Annyira igazságtalan vagy! - nyögte ki a fiú. Egyik kezével megtörölte a szemét, hátha úgy kevésbé nyújt szánalmas látványt. - Miért nem figyelsz soha arra, amit én mondok? Arra, amit én érzek? Csak segíteni akartam, mindig csak segíteni! Téged egyedül az érdekel, hogy ott legyek melletted, hogy megöleljelek, megcsókoljalak, hogy neked jó legyen! Az, hogy én mit gondolok, miért nem számít?
Akhilleusz kissé elvörösödött.
- Ezt… - Diomédészre sandított. - Ezt nem itt és nem most akarom megbeszélni.
- Pedig most fogjuk megbeszélni! - dörrent fel Patroklosz. - Mert vedd tudomásul, hogy nekem elegem van! Briszéisznek abszolút igaza volt abban, hogy a túlzott birtoklásmániáddal képtelen vagy az embereket önmagukért szeretni. Én nem egy tárgy vagyok, Akhilleusz, nem egy érzéketlen tárgy, akit ide-oda rakosgathatsz, mint egy bábut a sakktáblán! Érző ember vagyok, és fáj, ha nem kezelsz egyenlő félként. Fáj, de eddig nem akartam szólni, mert… - A fiú arcán kósza könnycsepp futott végig, de Patroklosz erős volt, s a könny maradék részét lenyelte. - Mert szeretlek. Akármennyire egyértelmű is, tudnod kell. És bár minden vágyam, hogy mi ketten… hogy mi ketten egyszer egy pár legyünk, most az eszemmel fogok dönteni. És azt mondom, hogy egy ideig tartsuk meg a két lépés távolságot.
- Patroklosz… - Akhilleusz jól láthatóan egyszerre volt összezavarodott, ledöbbent és sokkos. Képtelen volt megmozdulni is, pedig Diomédész látta rajta, hogy legszívesebben kinyújtaná karját az egyre távolodó Patrokloszért. - Figyelj, gondoljuk ezt végig még egyszer…
- Mennem kell órára. Sziasztok.
Ezzel a fiú otthagyta őket.

×××

- Diomédész, várj már! - Briszéisz kifulladva lassított le az éppen kocsiba ülő fiú mellett. A srác letekerte az abakot, és kíváncsian nézett bele Brisz szemébe. - Oké, hogy el akarod lógni az utolsó órát, de azért nem kellett volna ilyen gyorsan elrohanni! Nem hallottad, hogy kiabálok?
- Mit szeretnél? - sóhajtotta fáradtan Diomédész. Az igazat megvallva egyáltalán nem kívánkozott haza, legfeljebb azért, hogy megetesse Batmant; az apja még akkor is éktelen haragra gerjedt amikor (szombat délután) Helenéhez ment át filmezni, és kiabált vele, amikor később érkezett haza a tervezettnél. A fiú úgy érezte, egyre inkább kezd kifáradni ebben a reménytelen harcban, és inkább nem szólt vissza semmit, csak durván becsapta maga mögött az ajtót. Tüdeusz szerda reggel úgyis elutazik, addig már csak kibírja valahogy.
Briszéisz szemei tágra nyíltak, mintha nem is értené, hogy lehet ilyen butaságot kérdezni.
- Mi van Akhilleuszékkal? - Hosszú hallgatás. - Jaj, ne már, neked tudni kell. Valami történt velük, Patroklosz egész délután úgy viselkedett, mint aki megkattant!
- Ez miben nyilvánul meg?
- Elhívott a végzős bálra - nyögte ki a lány tehetetlenül. A karjait is széttárta. - Engem, érted?! Mindenki azt hitte, Akhilleusszal együtt mennek, most meg odaáll elém biosz előtt, és közli az egész csoport szeme láttára, hogy engem akar partnernek. Hát szóhoz sem jutottam! Hogy lehet ilyen idióta?!
Diomédész vállat vont.
- Hát.. szerintem nem olyan meglepő ez a húzás, nyilván féltékennyé akarja tenni Akhilleuszt - gondolkodott hangosan. Aztán elcsodálkozott. - De akkor ezek szerint hozzád még nem ért el a hír?
- Milyen hír?
- Patroklosz bevállalta a koccanást Akhilleusz helyett. Akhilleusz meg… hát, őrjöngött. És veszekedtek egy hatalmasat, Patroklosz kábé szakított vele.
Briszéisz csak pár másodperc múlva fogta fel a fiú szavainak értelmét. Mikor ez megtörtént, testtartása kissé meggörnyedt, neki is támaszkodott Diomédész kocsijának. Beharapta az ajkát.
- Baszki - hangzott rövid és tömör véleménye, Diomédész pedig csak egyetérteni tudott. - Hogy lehetnek ennyire szerencsétlenek? Na mindegy, előbb-utóbb úgyis kibékülnek. Képtelenek egymás nélkül létezni, én már csak tudom.
- Nem is aggódsz miattuk? - döbbent le Tüdeidész. A lány lazán vállat vont, közben pedig kibogozta a gumit a hajából. Vastag, göndör, barna fürtjei zabolázatlan szépséggel meredtek szerteszét.
- Á. Pár nap, legfeljebb pár hét és elfelejtik az egészet. - A lány lopva körülnézett, majd mikor megállapította, hogy senki nincs rajtuk kívül ilyen korai időpontban a parkolóban, fél kézzel kinyitotta a Diomédész felőli ajtót, és játékosan belehuppant a fiú ölébe. - Nincs kedved hazavinni? Úgy döntöttem, engem sem érdekel annyira a posztmodern görög irodalom.

Diomédész megeresztett egy mindent értő mosolyt.
- Hozzátok vigyelek vagy magamhoz?
- Melyiket szeretnéd?
- Azt hiszem, apa jobban örülne ez utóbbinak - forgatta a szemeit a srác. - Mármint annak, hogy egy lányt hozok haza. Pár napja ugyanis közöltem vele, hogy meleg vagyok.
Briszéisz elvigyorodott,
- De hát nem is vagy meleg. - Aztán helyezkedni kezdett, Diomédész pedig már csak arra eszmélt, hogy Brisz lovaglóülésben mereszt rá egyre csábosabb szemeket. Még kuncogott is, mikor észrevette Diomédészen, hogy milyen testi reakciókat vált ki belőle egy lány közelsége. - Megmondjam apukádnak?
Diomédésznek azonban nem igazán volt hangulata ehhez a játékhoz. Megpróbált elnézni Brisz vállai felett, miközben szüntelen csak az járt a fejében, hogy hogyan utasíthatná őt vissza kedvesen.
- Öhm… inkább ne, kösz. Amúgy is, csomó dolgom van még ma, szóval inkább csak simán hazaviszlek. Extrák nélkül… ha nem baj.
Briszéisz a szemöldökét ráncolta, a srác pedig egy tizedmásodpercig azt gondolta, hogy megbántotta őt. Aztán Brisz vidáman, mindenféle erotikus felhang nélkül a tenyerébe csípte Diomédész arcát.
- Te bepasiztál!
- Nem.
- De. - Briszéisz ekkor lekászálódott Diomédész öléből, és átült az anyósülésre. Tisztességesen megigazította magán a ruhát, bekötötte a biztonsági övet, majd az összes komolyságát összeszedte, amikor a srácra nézett. - Teljesen el vagy varázsolódva mostanában, szerinted nem vettem észre? Biztos arról a srácról van szó, akit múlt héten említettél… az az idősebb. Aha, kibaszott jó a memóriám. Totál beleestél, ha én mondom.
Diomédész sebességbe tette az ajtót, de már csak sóhajtani tudott.
- Csak szexelünk, semmi több.
- Semmi több?
- Semmi több. És részemről lezártam a témát.